Szolgáltatások
Szolgáltatási köröm elsősorban a lakóközösség akaratának megfelelően alakul, de az egyeztetést követően az alábbiakat tartalmazza többek között:

Operatív, ügyintézés jellegű tevékenységek
Karbantartási tervek készítése, eseti karbantartások elvégzése, ajánlatok összegyűjtése, ellenőrzés, beszámoló készítés, költségvetés elkészítése. Helyszíni jelenlét, folyamatos elektronikus szervízkönyv közlés, újdonságok ismertetése. A társasházi iratanyagok rendezése, tárolása, archiválása.

Közgyűlés
Évente igény szerint, de legalább egy alkalommal közgyűlés tartása megfelelve a jogszabályi előírásnak, Alapító Okiratnak, SzMSz.-nek. Ezen a közgyűlésen a beszámoló, pénzügyi beszámoló, a tárgyévi költségvetés kerülnek napirendi pontra. Természetesen, minden Tulajdonostárs a meghatározottak szerint értesül a közgyűlésről, valamint az ott készült jegyzőkönyvet is mindenkinek rendelkezésére bocsátom. Határozatok tárának naprakész vezetése. Házirend, SzMSz és további dokumentumok frissítése / megalkotása több nyelven.

Pénzügyi feladatok
A ház számláinak átláthatóvá tétele, és egységes könyvelési rendszer bevezetése / átvétele. Közös költségek fizetésének naprakész digitális könyvelése, nyilvántartása, hátralékosokkal szembeni intézkedés a tartozás behajtása iránt. Bankszámla, megtakarítások kezelése, könyvelése. Célbefizetések rendezése. Tulajdonosi hozzáférés, lekérdezés, betekintés biztosítása igény szerint. Lakókkal történő kapcsolattartás biztosítása.

Jogászi képviselet ellátása
A hatóságok, szolgáltatók, stb. előtt. Szerződéskötési eljárás teljeskörű lebonyolítása (megbízási, vállalkozási egyaránt). Pályáztatás, befektető Partnerek felkutatása, hitelfelvétel intézése. Átutalások teljesítése. Közműszámlák, szolgáltatók, személyzet kifizetéseinek rendezése.

Műszaki ellenőrzés és ügyelet
Épületek, közös területek, alkotóelemek műszaki állapotának felmérése és fotódokumentálása havonta, azonnali beavatkozást igénylő és hosszútávú tervek elkészítése, árajánlatok bekérése, versenyeztetése. Törvényi előírásoknak való folyamatos megfelelés ellenőrzése. Közgyűlési megszavazás utáni megvalósítás, független műszaki ügyintéző és ellenőr biztosítása. Közös területek gondozásának, takarításának megszervezése.
KarátHáz társasházkezelő
Társasházkezelés
Társasházkezelő fő tevékenysége a társasházkezelés és közös képviselet.
Kulcsfontosságú a társasház fejlődése érdekében, hogy a lakókkal, a Számvizsgáló bizottság tagjaival karöltve együtt tudjunk dolgozni.
Közgyűlés
- Közgyűlések előkészítése, megszervezése, lebonyolítása és a közgyűlési határozatok végrehajtása, végrehajtatása.
- Az éves költségvetési tervezet kidolgozása, a közgyűlés által elfogadott terv megvalósítása, közgyűlési határozatok könyvének vezetése.
- Az éves beszámoló közgyűlést minden esetben május 31.-ig megtartjuk a társasházi törvényben előírtaknak megfelelően. A beszámoló és éves költségvetés elkészítése során szorosan együttműködünk a társasház számvizsgáló bizottságával.
Társasház könyvelés
- Közös költségek beszedése és könyvelése.
- A társasház könyvelési feladatait a „NETHÁZ„ programmal végezzük, online betekintést biztosítunk a tulajdonosok részére saját folyószámláikba.
- Közös költség befizetések nyilvántartása, Naplófőkönyv vezetése a mindenkori hatályos jogszabályok szerint.
- Társasház üzemeltetési és felújítási számláinak kezelése a számvizsgálók bevonásával és ellenőrzési jogának érvényesítésével.
- Teljeskörű pénzügyi ügyintézés, tulajdonosi elszámolás készítése, hónapra-kész könyvelés a számviteli törvényben előírtak szerint.
- Lekötött pénzeszközök kamatozását figyelemmel kísérjük.
- Rendszeresen ellenőrizzük a közösségi közüzemi díjak (víz, villany, stb.) számláit, a társasház közösségi mérőóráit.
Felújítás, Karbantartás
- Új társasházainknál az átvételt követően díjmentes műszaki bejárást vállalunk szakmérnöki közreműködéssel, majd ennek tükrében önálló műszaki és gazdasági tervet készítünk.
- A jogszabályoknak megfelelően elvégeztetjük az épület kötelező, időszakos érintésvédelmi, villámvédelmi, tűzvédelmi berendezéseinek vizsgálatát, és elkészítettjük a minősítő okiratokat.
- A társasház közös területeinek karbantartása és felújítása érdekében a szükséges felmérések elvégeztetése, munkák megrendelése, a munkafolyamatok ellenőrzése, műszaki átvétele.
- Megszervezzük és ellenőrizzük az ingatlan üzemeltetését, takarítását, a gépészeti, elektromos, központi berendezések karbantartását, hibaelhárítását.
Ügyelet
- 0-24 órás ügyeletet biztosítunk az azonnali beavatkozás érdekében.
- A társasházban felmerülő karbantartásokat, javításokat és hibaelhárításokat folyamatosan végezzük, műszaki referensünk rendszeresen ellenőrzi a társasház műszaki állapotát.
- A tulajdonosok egyes ügyeiket e-mailen vagy telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül intézhetik.
- Fogadóóra megtartása társasházakban előre egyeztetett időpontban.
Új ügyfeleink részére
Az alábbi folyamaton megyünk végig minden újonnan kezelésbe társasház esetén.
1. Állapofelmérés
Ahhoz, hogy egy Társasháznál a jó gazda szerepét betöltsük, az első és egyik legfontosabb feladatunk az épület állapotfelmérése, rövid és hosszú távú tervek elkészítése. Figyelembe véve a tulajdonosok igényeit, lakókörnyezetük és Társasházuk állapotát, megkeresve a legkönnyebben kigazdálkodható és végrehajtható megoldásokat.
2. Felülvizsgálat
Átvizsgáljuk a szolgáltatói és szolgáltatási szerződéseket, legyen az takarítás, liftkarbantartás, közműszolgáltatás vagy épületbiztosítás. Megnézzük, lehet-e olcsóbb, jobb, kedvezőbb szerződéseket kötni, ha és amennyiben szükséges a Számvizsgáló Bizottsági Tagok felé javaslatot teszünk.
3. Optimalizálás
Megvizsgáljuk az elmúlt évek költségvetéseit, annak bevételi és kiadási oldalát. A biztonságos gazdálkodás elvén, költségeket optimalizálunk és a soron következő közgyűlésen egy biztos és gazdaságos költségvetést és hozzátartozó közös költség kötelezettséget javasolunk.
4. Fejlesztés
Egy Társasház életében fontos, hogy javítások, karbantartások, állagmegóvási- lakókörnyezet javító fejlesztések történjenek. Erre külön tervet készítünk és a közgyűlés elé tárjuk, legyen az rövid, vagy hosszú távú megoldás, figyelembe véve a lakástulajdonos igényeit, pénzügyi lehetőségeit, bevonva pályázati forrásokat is.